Két vaskos kötetben készült el a közbirtokosságok történelemkönyve. Szerzõje a téma szakavatott ismerõje és a közbirtokossági vagyon, illetve az erdõk visszaszerzéséért folytatott politikai küzdelem egyik kapitánya, a történész parlamenti képviselõ: Garda Dezsõ. A könyvek lapozgatása, egyes részek elmélyültebb tanulmányozása nemcsak arra ad választ, hogy milyen is volt a székelység viszonya az erdõkkel, de arra is, hogy miért fordult a szerzõ látás- és cselekvésmódja abba az irányba, amelyben ma is van, illetve miért helyezkedett sokakat egyenesen zavaró álláspontra? Az erdõ egy olyan közösségi kincs, ami bölcsõt és koporsót biztosított a benne, mellette lakónak, de biztosított kenyeret, munkát, biztonságot, mesterséget, hajlékot és templomot is. Fúrni-faragni tanította és neki köszönhetõen, mintha a tutajok vitték volna, jutott jó híre országhatárokon túl a székely ácsoknak. De kísértés is az erdõ, mint minden kincs. És félelmek polipkarjait növelõ, hiszen oktalan gazdálkodás esetén, rengetegek fogytával vándorbot és vándortarisznya lett azoknak a kétkezi munkából élõknek a sorsa, akik a kitermelés kegyetlen körülményei között vagy a deszkametszõ fûrészeknél dolgoztak.
Garda Dezsõ tíz esztendõ alatt hozta fényre azoknak a levéltári iratoknak, adatforrásoknak féltve õrzött titkait, amelyek nélkül kapkodással, a feledés dzsungelébe veszett ösvények keresgetésével telhetne el még sok esztendõ. E könyv erkölcs, törvény, szaktanács, édes-keserû emlékek, a jövõt elõrevetítõ kimondott vagy csupán sejtetett jövendölés és a valóság keveréke.
1992 õszétõl 2003 tavaszáig készült. A csíkszeredai Státus Kiadó gondozásában jelent meg, a kutatásokat a skandináv országokban élõ magyarok támogatták, a könyv megírására a biztatás és a felkérés Svédországból érkezett.
A szerzõ szerint a könyv jelzés a jövõnek is. „A közbirtokossági tagság közömbössége a múltban gyakran egyes vagyonközösségi vezetõk visszaéléseihez vezetett."
A könyv tanulmányozása után az üzenet is egyértelmûvé válik: „A nagyon nehezen visszaküzdött székely vagyont, megfelelõ odafigyeléssel, erkölcsi tisztasággal, kezeljék, hiszen ha a tulajdonukba jutott zöld aranynyal gondosan gazdálkodnak, megmaradhatunk ezen a tájon."
Csík, Gyergyó, Háromszék, Brassó és Hétfalu közösségeinek küzdelmébõl is képet kaphatunk e munkából, miként abból is, hogy milyen sok esetben nyújthatott segítséget a közbirtokosság a közösségnek.

GARDA DEZSÕ 

A székelyföldi erdõk, melynek döntõ többségét a vagyonközösségek zöld aranya jelképezte az 1919-es esztendõtõl kezdõdõen fokozatosan beintegrálódott Románia gazdasági vérkeringésébe. Mégis létezett egy átmeneti idõszak, amikor a román kormány együttmûködött a magyar fakitermelõkkel. A Székely Nép 1919. január 15-i írásában arról olvashatunk, hogy „A román kormány meghívására a magyar fatermelõk értekezletre jöttek össze Nagyszebenben. A megállapodások értelmében a román kormány hozzájárult ahhoz, hogy az üzemek teljes erõvel folytassák a termelést. Megengedi a termelõknek, hogy a demarkácionális vonalon túlra, tehát a meg nem szállott Magyarország területére is vihessenek át, de csakis kompenzációs alapon, vagy abban az esetben, ha Magyarország élelmiszert küld a faüzemekben dolgozó munkások részére. Gondoskodni fog a román megszálló csapatok parancsnoksága arról, hogy az üzemek ne szenvedjenek hiányt munkaerõben. A megszállott területre vonatkozóan elvként kimondták a szabad kereskedelmet és szabadforgalmat. Felkérte a román delegátus a magyar érdekelteket, hogy alakítsanak szervezetet, hogy együttesen tárgyalhasson velük s közösen tájékoztassák kívánságaik és szükségleteik felõl."
Az ilyen jellegû támogatások rövid lejáratúnak bizonyultak, hiszen 1922-ben a bukaresti kormány bevezette a faárak maximálását és tervbe vette 3000 vagon fa rekvirálását. A Székely Nép 1922 szeptember 28-i tudósításából ugyanis megtudjuk, hogy „a kormány a fadrágulás ellen az áraknak országszerte való maximálását határozta el, mégpedig akként, hogy ez a maximálás még a téli üzleti forgalom megkezdése elõtt megtörténjék. Azonkívül azt is elhatározta, hogy a tisztviselõk, hatóságok és közüzemek részére Erdélyben 3000 vagon fát rekvirálással vesz igénybe."(...)
A korlátozások ellenére a kormány mégis meghosszabbította az erdõkitermelések határidejét. A Székely Népben megjelent tudósítás szerint „A kormány – mint ismeretes – augusztus 15-én rendeletet adott ki, amelyben az új erdõtörvény életbeléptetésének napját szeptember elsejére állapította meg. Az új erdõtörvény rendkívüli sérelmes intézkedést tartalmaz a faipari vállalatokra, amennyiben szeptember elseje után megtiltja a kitermelést a már kisajátított és azon erdõkben, amelyek az Agrártörvény értelmében még kisajátíthatók. Az Erdélyrészi Faegyesület azonnal megindította akcióját a rendelet visszavonása érdekében, amely tétlenségre kárhoztatta volna a faipari vállalatokat és ezek többmilliós károsodásán kívül fõleg tûzifahiányt és a faárak emelkedését eredményezte volna. A Faegyesület nyolcas bizottsága a választmány, valamint a körzeti titkárok vasárnap délelõtt Nagyváradon a kereskedelmi csarnokban éppen értekezletet tartottak és az új erdészeti rezsimrõl vitatkoztak, midõn megérkezett az egyesület jogtanácsosának, dr. Metes Péter volt prefektusnak távirati értesítése, amelyben közli, hogy az erdõkitermelés, illetve, a munkatervezetek elkészítésének és állami erdõmérnökökkel való felülvizsgálásának határidejét a kormány egy évvel, 1924. szeptember 15-ig meghosszabbította. Az értesítés nagy megnyugvást keltett az érdekelt fások körében."
A különbözõ rendelkezések sokasága, a gazdasági lehetõségek és a törvénykezés közötti ellentmondás, áthatolhatatlan akadályt jelentett az erdõk racionális kitermelése és ezek jövedelmezõsége között. (...)
(...) A székely közbirtokosságok mindent elkövettek a törvénytelenül kitermelt, bizonytalan eredetû fák értékesítésének a megakadályozása érdekében. A brassói iparkamara képviselõi is mindent megtettek a konkurens háromszékmegyei deszka árusításának a korlátozásáért. Beadványukra a brassóiak a Kereskedelmi és Iparkamaránál következõ döntést hozták:
I. Brassó város területén csak az árulhat deszkát, aki igazolja, hogy a deszka valamely közbirtokosságtól, mint résztulajdona, vagy saját erdejébõl származik. Az igazolványt a közbirtokosság vagy a községi elöljáróság igazolványa alapján, az illetõ erdõhivatal (Ocolul Silvic) adja ki, vagy az elõbb említett igazolványokat láttamozza. (Lebélyegzi és aláírja.)
II. Akik olyan deszkát visznek eladásra, mely nem olyan közbirtokosságtól származik, amelynek az illetõ tagja, vagy nem a saját erdeibõl származik, azok kötelesek magukat mint deszkaárusítók az illetõ Kereskedelmi és Iparkamaránál bejegyeztetni.
Ezen kérdéssel a brassói ipartestület a kebelében mûködõ asztalosipari szakosztály beadványa alapján foglalkozott, és az iparkamaránál úgy írásbeli, mint szóbeli tárgyalásainak alapján sikerült kivinnünk, hogy mindazok, akik a rendeletet nem tudva, az utóbbi idõben deszkát hoztak be, azt szabadon el is adhatták.
Tekintettel arra, hogy az igazolvány nélküli deszkák eladhatása érdekében további intervenciót nem tehetünk, mert az rendeletbe ütközik stb. tisztelettel kérjük a maguk hatáskörében is hozzák tudomásukra az érdekelt deszkatulajdonosoknak, deszkaárusítóknak a fenti rendelkezést, mivel azok be nem tartása esetén tovább nem áll módunkban a Brassóba hozott deszkák árusítását biztosítani.
A Brassói Kereskedelmi és Iparkamara hasonló módon átiratban kérte az illetõ megyék prefektusait ezen rendelet körhírré tételére. Ugyanezt tette a brassói ipartestület is.
„Azok, akik saját fuvarral nem rendelkeznek és deszkájukat fuvarossal küldik eladni, kötelesek személyesen bemutatni a fenti igazolványt, tehát deszkát más tulajdonos igazolványával senki sem vihet eladásra Brassó városába."
A fakitermelés során a falvak szegényei kerültek hátrányos helyzetbe. A Székely Nép címû lap tudósításából megtudjuk, hogy ez a csoport a saját erdejébõl volt kénytelen tûzifát lopni. A cikkíró szerint „Hihetetlenül hangzik bár, de úgy van, hogy a mai körülmények között pl. Udvarhely vármegye õsbükkerdõi a rossz utak, a távolság, a kitermelési engedély megszerzésének nehézségei és a magas közterhek miatt a lábukon korhadnak el, ha csak el nem lopják azt tulajdonosaik, vagy a környékbeliek, mert az üzemterv, a földadó, globális adó, községi járulékok, erdõfelújítási biztosíték, annak 5 évi kamatja, a pásztoroltatás, baksis, kamarai adó stb. a fa értékének 60–70 %-ra rúgnak.
Ilyen körülmények között a székelyföldi õserdõk kitermelése nem lehet rentabilis, fõképpen azon kisgazdák számára nem, akiknek a vágási tervezet jóváhagyásának eszközlése céljából külön kijárót kell fogadniuk Bukarestben.
A városi lakosok dideregve takarékoskodnak a fával, amikor az erdélyi nagy tölgyesek a lábukon korhadnak el a magas adók és súlyos közterhek miatt."
Gyakran a nehéz anyagi helyzetbe jutott cégek nem teljesítették a közbirtokosságokkal kapcsolatos kötelezettségeiket. Ilyen volt többek között a karcfalvi közbirtokosság és a gyimesvölgyi fakitermelõ cég közötti szerzõdés sajátos következménye, melyrõl az 1933. december 8-i jegyzõkönyvben a következõket olvashatjuk: „1929. október 23-án a közgyûlés a Gyimesvölgy-Fakitermelõ Cégnek pótlásképpen adott a Susulyból egy erdõt, melyet még az év õszén át is adott lábon. Ezen erdõt a cég döntötte és termelte, de fizetési kötelezettségének nem tett eleget, csak ígérgetett. Az igazgatóság 1930 május havában felküldte Bogács István erdõgazdát és Kálmán Félix ellenõrzõbizottsági tagot, hogy az erdõben tiltsák le a már kitermelt fát, s közöljék a céggel, hogy a közbirtokosság nem engedi elszállítani addig, míg a cég hátraléka, ami cc. 150 000 lejt tesz ki, le nincs fizetve. A nevezettek megjelentek a helyszínen, közölték a cég embereivel az igazgatóság határozatát, s utasították Gidró Ferenc felelõs erdõpásztort, hogy akadályozza meg a faragott fa és pipiri szállítását. Még az év júniusában felfüggesztették az igazgatóságot, s akkor Bogács, akkori erdõgazda átadta a hivatalt, s vele az erdõket közte a faragott fát, mely akkor mintegy 10 000 köblábot tett ki, továbbá mintegy másfél vagon pipirit Bálint Ignácz új erdõgazdának. Ez év októberében visszahelyezte a bíróság a régi igazgatóságot, s az újraátvételkor Bogács erdõgazda már csak fele faragott fát találta ott. Gidró Ferenc felelõs erdõpásztor nyilatkozott, hogy a cég Goldner nevû tisztviselõje vitette el a fát, arra hivatkozással, hogy arra Both Ágoston interimár elnök adott engedélyt.
Ezzel kapcsolatban Gidró Márton községbíró elõadja, hogy 1931. szeptember 8-án a Gyimesvölgy Fatermelõ Rt. tisztviselõje, Goldner úr telefonált a karcfalvi községházához, hogy a közbirtokossági elnök menjen be a céghez, mert a cég fizetni akar 25 000 lejt a tartozásból, és a faragott fájának az elszállítását meg akarja kezdeni. Õ közölte ezt Both elnökkel, s tudomása szerint másnap tárgyaltak is az elnök és Goldner – s rá pár napra tényleg el is szállított a cég a fájából.
A közbirtokossághoz azonban nem folyt be ezután se pénz a cég tartozásából.
(...) 1932-ben új választások voltak a közbirtokosságnál, s az új erdõgazda, Márton Károly 1932. május havában vette át az erdõt s a faragott fát, mely már rothadni kezdett. Az új igazgatóság fölhívta a céget, hogy fizesse tartozását, s a faragott fát szállíttassa el, mert kárba vész. Erre a cég azt válaszolta, hogy a visszatartás csak önkényes volt. A letiltás nem hatóság által eszközöltetett – fizetni pedig nem tud, mert idõközben fizetésképtelenné vált.
1931. VIII. 27-én Gidró Márton községi bíró és Bálint József közbirtokossági pénztárnok fölvételezték a fát a helyszínen, a fináncok pedig lefoglalták a közbirtokosság adótartozásába, s kitûzték az árverést. A cég nem igényelte, de az árverés eredménytelen volt mert vevõ nem akadt. 1932 decemberében Márton Károly átadta az erdõgazdaságot Antal Albertnek oly mennyiségben, ahogy õ átvette.
Azóta is ott rohad a fa, mert a faárak folytonos esése miatt úgy leértéktelenedett, hogy a szállítási költséget se érdemli meg."
Ilyen és ehhez hasonló esetek miatt a közbirtokosságok tagjainak rá kellett jönniük arra, hogy a fának félkész áru formájában való értékesítése jövedelmezõbb a közösségek számára, mint a lábon való értékesítés. Így született meg a faszövetkezetek létrehozásának a gondolata Udvarhelyen, Csíkban és Gyergyóban. (...)
A gyergyói fakitermelõ szövetkezet konkrét megalakulására az 1937. május 17-i gyûlésén került sor. Ezen a gyûlésen igen sokan érveltek a szövetkezet létrehozása mellett. Íme néhányuk véleménye:
Fazakas István elnök: „Hivatkozva az élet mindennap változó, fejlõdõ elõrehaladására, amelyben az eddigi gazdálkodási rendszer már elavult, és kóros egyedüli megoldás kínálkozik, hogy új alapokra fektetett, s a mai élet viszonyainak megfelelõ gazdálkodáshoz kezdjenek a birtokossági tagok, hogy vagyonuk után a jövedelem ne jusson idegen kezekbe. Ennek egyedüli megoldása egy Fakitermelõ Szövetkezet megalakítása. A fából eddig mindenkinek haszna volt, csak a tulajdonosnak nem. Tekintettel arra, hogy a szövetkezet megalakulásához szükséges anyagi erõ rendelkezésre áll, a gyilkostói villatelkek árából circa 270 villatelek 1 600 000 lejt hoz. Holdanként 100 lej jutna 500 lej névértékû részjegyekkel, 2370 részjeggyel megalakulhat a szövetkezet, mivel ennek a pénznek más felhasználása úgysem lehetséges..."
Dr. László Dezsõ: „Ismerteti a szövetkezeti törvény 167. paragrafusát, amely módot nyújt arra, hogy a közbirtokossági tagok a saját birtokosságuk esedékes tábláit szövetkezeti alapon kitermelhessék. A birtokossági tagok megkapnák a tõárat, és mint a szövetkezet tagjai, a kitermelt anyag értékesítése után részesülnének névjegyeik arányában a tiszta haszonban is."
Gereöffy Csanád véleménye szerint „a szövetkezet önálló kell legyen, független a közbirtokosságtól, külön jogi személyiséggel rendelkezõ. A közbirtokossági tagok belépését pedig nem lehet korlátozni. Minden birtokos tagnak jogában kell álljon annyi részjegyet jegyezni, amennyit akar, kizárni nem lehet senkit, mivel az a törvény szellemével is ellenkezik."
A jelentõsebb hozzászólások után megszületett a közgyûlés határozata. Eszerint „az értekezlet a közbirtokosság Fakitermelõ Szövetkezetét megalakítja. Az öt holdnál nagyobb arányjoggal rendelkezõk belépése kötelezõ, s minden 5 holdra egy 500 lej névértékû részjegy jegyeztessék, az öt holdnál kisebb arányilletménnyel rendelkezõk közül, azok, akiknek kettõ vagy kettõnél több a holdszám, készpénzzel kiegészíthetik egy névjegy értéke erejéig. A két holdon aluliak csupán csoportosulás útján jegyezhetnek részjegyet."