Obál Ferenc Szegeden élõ orvosprofesszor visszaemlékezései a kolozsvári és marosvásárhelyi orvosképzésrõl (1940–1953) egyetlen romániai magyar orvos, gyógyszerész, egészségügyi figyelmét sem kerülhetik el. Egyrészt a nagy elõdök áldozatvállalását, példáját ismerhetik meg, másrészt a nemzetiségi egyetemi oktatás, annak keretében az orvosképzés felszámolásának módszeres kitervezését és kivitelezést. Az Erdély és az orvostudomány szolgálatában címû könyv (a csíkszeredai Státus Kiadó Szemtanú Könyvek sorozatában jelent meg) egy etnocidium kibontakozásának a kezdeteit követi nyomon a sorvasztás „átmeneti" éveiben. A könyv amellett, hogy dokumentumértékû, olvasmányos, élményszerû, számos személyiségrõl találunk benne „gyorsfényképet", olykor anekdotikus történetet. A szerzõ könyvében az említett periódus elõzményeit, ifjúkorát, egyetemi éveit is megeleveníti, majd beszámol a távozása utáni pályafutásáról, karrierjérõl.
Hadd idézzünk az elõszóból: „Olyan eseményeket akarok megörökíteni, amelyeket magam éltem át, vagy legalábbis olyan egyénektõl hallottam, akik maguk tapasztalták, ezért biztosan hitelesek. Nem mendemondák, és szubjektív vélemények torzították el, tehát igazak, és mindenki a tények megismerésébõl sz?rheti le a maga véleményét. Noha nem életrajzot akarok írni, azért sok életrajzi esemény is akad az írásomban, és jelentéktelen epizódoknak tûnnek, mégis lényegesen kiegészítik azokat a leírásokat, amelyek több évtizeddel utánuk, zömmel az 1980-as évektõl napjainkig jelentek meg..."
OBÁL FERENC
Erdély és az orvostudomány szolgálatában
(részletek)
A Bolyai Egyetemre 1945. november 1-t?l egy évre szerzõdtetett magyar állampolgár tanárok névsora, akik már tulajdonképpen a tavasztól végezték oktatói munkájukat – mindenféle kinevezés nélkül:
1. Dr. Buza László 17. Dr. Balanyi György
2. Dr. Kislégi Nagy Dénes 18. Dr. Módi Mihály
3. Dr. Tury Sándor Kornél 19. Dr. Zolnai Béla
4. Dr. Rajty Tivadar 20. Dr. László Gyula
5. Dr. Sövényházy Ferenc 21. Dr. Szabóné dr. Kispál Magda
6. Dr. Bónis György 22. Dr. Gunda Béla
7. Dr. Miskolczy Dezs? 23. Dr. Benedek István
8. Dr. Környey István 24. Dr. Harkai Schiller Pál
9. Dr. Klimkó Dezs? 25. Dr. Entz Géza
10. Dr. Móritz Dénes 26. Dr. Gyulai Zoltán
11. Dr. Haranghy László 27. Dr. Imre Lajos
12. Dr. Ludány György 28. Dr. Csik Lajos
13. Dr. Beöthy Konrád 29. Dr. Borbély Sámuel
14. Dr. Láng István 30. Dr. Vargha László
15. Dr. Obál Ferenc 31. Dr. Dezsõ Loránt
16. Dr. Benedek Marcell 32. Dr. Fényes Imre
Az 1–6. személyek a jogi, a 7–15. az orvosi, a 16–25. a bölcsész-, a 26–32. személyek a TTK-ra szerzõdtek le.
Egyes esetekben kész helyzet elé került a szervezõbizottság, mert anélkül, hogy állást foglalhatott volna, Bukarestben a felsõoktatási minisztériumban, lévén a miniszter szociáldemokrata párti, pártvonalon elintézték a kinevezést. Így az orvoskarra „készen" jött Sãbãdeanu Vasile marosvásárhelyi kórházi fõorvos kinevezése a szemészeti klinika vezetésére és Andreescu Coriolan brãilai fõorvosé a fül-orr-gégészeti klinikára. Utóbbi roppant civilizáltan elnézést kért, hogy a kar megkerülésével járt el. Mint temesvári, a piaristáknál érettségizett, kitûnõen beszélt magyarul.
Tulajdonképpen azért kérte a kinevezését, hogy amikor Temesvár orvosi kart tud majd felállítani, oda kéri áthelyezését. Addig is Vendég Vincére bízta a klinikát, s õ visszament Brãilába. Többet nem is láttuk. Vendég Vincét ezért csak 1948-tól szerzõdtették, pedig kezdettõl vezette a klinikát. A másik esetben is kellemesen lepõdtünk meg. Sãbãdeanu nagyon korrekt kolléga volt, akivel kellemesen összemelegedtünk. Nem sértõdött meg, hogy eleinte a kar a kinevezését nem vette tudomásul, és üléseire nem hívta meg. Természetesnek találta. Õ volt az egyetlen klinikus, aki a mi vásárhelyi diákunkból nevelt utódot (dr. Fodor Ferenc).
Amikor az 50-es évek végén a csendes románosítás elkezdõdött, a párt felszólította õt, hogy klinikáján ne ezt a tanítványát, volt diákunkat, hanem egy odaköltözött román professzor szemész feleségét neveztesse ki elõadó tanárnak, és hogy ezután anyanyelve alapján románul tartsa az elõadásait. Õ ezeket megtagadta, hivatkozva arra, hogy õt magyar egyetemre nevezték ki. Nem ezen a címen, hanem arra utalva, hogy nem vallotta be kezdetben, miszerint régen apjának nemcsak egy, hanem két tehene volt, átmenetileg kizárták a pártból. Legalábbis ez a hír járta. Különben elmesélte nekünk, hogy még a XX. század elején a Mezõségen az elemi iskolába szülei õt Szabadi Lacika néven íratták be. Nyugdíjason, levelezéssel is tartotta haláláig, 1996-ig a kapcsolatot velünk, régi tanártársaival. (...)
***
Ezután már csak két szerzõdtetett professzor maradt. Az egyik Vendég Vince volt, mert a soha be nem bizonyított elméletébe már sokat belefektettek, és attól nemzetközi szenzációt reméltek, ami az is lett volna – ha igaz. A fül-orr-gégegyógyászat jó képviselete mellett egészen idegen témába bonyolódott bele, és igazolni akarta elgondolását, hogy a humán vírusjárványokat növényi vírusok okozzák, amikor fokozódik virulenciájuk, és az ember rezisztenciája csökken. Politikai ügyet csináltak belõle, Gh. Gheorghiu-Dej pártfõtitkár elé vitték elbírálásra az ügyet, aki igen megértõen bólogatott az elõadásra, és támogatandónak ítélte a bukaresti szaktekintély virológus St. Nicolau akadémikus és a budapesti szakemberek elutasító véleménye ellenére. Ezért építettek üvegházakat, laboratóriumokat, és csatlakoztak hozzá érvényesülni akaró párttag munkatársak. Nem lett belõle semmi. Paradicsom- és dohányleveleket kötöztek az emberek bõrére, leveleket kentek be zoosteres váladékkal, azt tûkkel vitték a levelekbe, mindhiába...
A másik, aki ottmaradt, az emberi és szakmai kvalitásaiban is kiváló Miskolczy Dezsõ volt, akit nemzetközi tekintélye, kora és neje betegsége miatt sem akartak megzavarni. 1955-ben, az egyetem alapításának 10 éves jubileuma alkalmából a Román Tudományos Akadémia teljes jogú tiszteletbeli tagjává választotta. Romániának is érdeke volt õt ott tartani. A többi romániai egyetemhez hasonlóan, Vásárhelyt is alapítottak ún. akadémiai pontot a tudományos kutatások centralizálására, és ennek vezetését is rábízták. Hetvenévesen, 1964-ben ment nyugállományba, felesége már évekkel elõtte elhunyt, õ pedig ebben az évben hazaköltözött Budapestre.
***
1945–49. között Csõgör rektor sokszor utazott az egyetem egyetlen öreg Studebaker kocsiján Bukarestbe a minisztériumokkal tárgyalni. Az elsõ ínséges években az indulás elõtti napokon a sofõr feladata volt a környezõ falvakban beszerezni lisztet, cukrot, étolajat, szalonnát s ami kapható élelmiszer volt. Bukarestben a sofõr felkereste az érdekelt minisztériumi fõvezéreket megkérdezni a rektor látogatásának idõpontját. Azzal jött vissza a sofõr, hogy a miniszter úr kezét csókolja a rektor úrnak, és várja.
Oda- vagy visszafelé útközben sokszor megálltak Gyulafehérváron, meglátogatták Márton Áron püspök urat, és a rektor lelkesen beszámolt arról, hogy a magyar egyetem szervezése jól halad elõre, és kilátásos jövõ vár rá. Márton Áron már 1945–46-ban az egyházi iskolák bizonytalan jövõjéért aggódott. Csõgör lelkesedésére Márton püspök hosszú tûnõdés után azt mondta: „Csõgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad? Magukat megszédítette az a négy év, amit Észak-Erdélyben éltek, és ezért nem látnak elég tisztán. Hogy mit várhatunk a jövõtõl, azt csak mi tudhatjuk, akik Dél-Erdélyben éltünk" – írta visszaemlékezésében a rektor, aki a második bécsi döntésig a nagyenyedi Bethlen-kollégium fogorvosa volt. Márton Áron püspök úrnak lett igaza.
***
Valóban, eleinte észre sem vettük, vagy hinni sem akartuk, hogy már 1948–49-ben óvatosan s ravaszul elkezdõdött az önálló gazdasági intézmények beolvasztása, az egész magyar iskolahálózat elsorvasztása, megszüntetése, valamennyi egyetem orvoskarának önálló Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézetté alakítása. Ez utóbbiban 1953 õszén a gyakorlatok tartását már románul javasolták, bár az intézet belsõ nyelve 1960-ig a magyar volt. Rendszeres vita tárgya volt, hogy az oktatás az ifjúság érdekében anyanyelven vagy az állam nyelvén történjék-e. Mindenkor az anyanyelven való oktatást állítottam eredményesebbnek, és ezt akkor és azóta is, a gyakorlatban egyaránt képviseltem, úgy, hogy javasoltam a más nyelvû hallgatóknak, Szegeden is, hogy hozzanak az anyanyelvükön írt, vagy ha nincs, legalább olyan nyelven írt tankönyvet, amelyen iskoláikat végezték. Az új ismereteket, akármilyen primitíven ezen érti meg elsõnek leggyorsabban és legkönnyebben, amit azután fejleszteni tudunk, majd kevéssé ismert nyelven maga is el tudja magyarázni, amibõl tudását meg tudjuk ítélni. Hány száz, köztük tizenketten Nobel-díjjal is elismert szakember, érvényesült a különbözõ tudományágak terén, fõleg angol vagy német nyelvû országban, ugyanakkor a magyarul végzett iskolai és egyetemi tanulmányaik nem okoztak hátrányt, sõt. Wigner Jenõ Pesten mindig meglátogatta a Fasori Gimnáziumot, és elismeréssel mondta, hogy a fizikát és a matematikát Rátz Lászlótól és Mikola Sándortól tanulta ott, ugyanígy Neumann János is. Vagy Teller Ede mondja, hogy a fizikát, matematikát Szíjártó Miklóstól és könyvébõl tanulta a pesti Trefort utcai gimnáziumban. Hallhattuk a pesti tévéadásban, hogy az 1995-ben Nobel-díjjal kitüntetett magyar, a pesti piaristáknál érettségizett Oláh György mondta, eleinte alig tudott és még ma is annyira magyaros kiejtéssel beszél angolul, hogy tréfásan mondták már a kollégái: „nem lehetne-e kissé megtanulni ezt az akcentust, mert talán ebben van az eredményesség titka". Tehát a nívós, anyanyelven végzett iskolai, egyetemi tanulmányokból semmi hátrány sem származott, sõt. Ugyanakkor Victor Babes, a két Groza testvér és sokan mások eredményesen használták magyar tanulmányaikat.
***
Az ún. átszervezés (1948) jó alkalom volt arra is, hogy a Bolyai Egyetemhez szerzõdtetett magyar állampolgár tanároktól megszabaduljanak. Csõgör Lajos gondos törekvésének méltó elismerése volt Szõcs István 1983-ban az Utunk folyóiratban tett megállapítása: „Amikor annak idején az alapító rektor a demokrácia nagy nemzeti vívmányát megszervezte, az adott lehetõségekhez képest a legkitûnõbb szakembereket szedte össze a tanszemélyzetben, annyi kiváló tudóst és orvost, hogy évtizedekre feltöltötték szellemi hajtóerõvel az intézetet". Ez pedig az évek során tovább fejlõdött, érlelõdött a helybeli tehetségek útján.
Méltán kesereg Csõgör Lajos azon, hogy 1986-ban az orvos-gyógyszerész egyetem vezetõségében már nincs magyar, az 1988–89-es tanévben elsõ évre felvett 136 diák között csak 14 magyar, a fogorvosi karra felvett 23 között csak 4 magyar volt. Ugyanígy változott a tanszemélyzet összetétele is. Pedig azt mondták, hogy semmi sem változik, csupán románul is elõadnak, és „a marxizmus-leninizmus szellemében tökéletesen" oldják meg a nemzetiségi kérdést. Az átszervezés jegyében menesztett tanárok helyébe az örökké gyanakvónak ismert Bányai László, mint a Magyar Népi Szövetség egyik vezetõje, kellõen fel nem készült emberek kinevezésével süllyesztette a Bolyai Egyetem kolozsvári karai színvonalát, amit betetõzött 1959-ben az önállóság teljes megszüntetése, a Babes és a Bolyai Tudományegyetemek egyesítésével.
Mivel Vásárhelyen ilyen egyesítéshez nem volt másik pár, a román–magyar kétnyelvû oktatást propagálták. Már az 50-es évek közepétõl mind több, részben a vásárhelyi diákok által vetett téglákból, részben ezek kiárusítása útján, új épületeket, rendelõintézetet, klinikai tömböt, diákjóléti intézményeket, új klinikát építettek, bizonyítván az új rendszer elõnyeit és nagyvonalúságát. Majd a „Timeo danaos et dona ferentes" psychózis hangulata mellett a 60–70-es években folyt a „trójai faló" technika, továbbá a 70–80-as években úthengerszerûen lerohanta a „homogenizálás" az egyetemet. Mindezt megelõzte a várhatóan ellenállást kifejtõk és ellenvéleményt hangoztathatók letartóztatása. Egyben, amíg szükség volt rájuk, beszervezhetõk, megbízhatók, pártfegyelem alatt cselekvõk felhasználásával román iskolákból felvételre pályázó diákok toborzása következett. Ha sok lett a román diák, kellõ számban román oktató is kellett. Mindennek gyökerei a kezdeti évekbõl eredtek, amikor Luka László és Ana Pauker a még mûködõ régi magyar egyetem megmaradásával sem értett már egyet.
***
Az elmondottak alapján értekezésünk témáját utólag úgy fogalmazhatjuk: „A Bolyai Tudományegyetem Orvostudományi és többi Karának küzdelme az önállóság megõrzéséért, fejlesztéséért a nemzeti kommunizmus soviniszta erõszaka ellen". A két szélsõséges irányzat tehát megtalálta egymást. Álmarxista, álleninista jelszavakba burkolták a soviniszta törekvéseket, a kommunista párt pedig az erõszakot biztosította a megvalósításhoz. Az erõszavakkal elvetteket azóta is görcsösen védik, visszaadni nem akarják.