Romániai Magyar Szó, 2001. 04. 10.

 

 
Nem hagyhatjuk szó nélkül

Árva antológiák?

Manapság egy valamirevaló, magyar nyelven megjelenõ könyvet ha kinyit az ember, szinte gépiesen lapoz oda, ahol a mûszaki-kiadói tudnivalókat feltüntetik, illetve tudatják a könyv megjelenését támogató közületek vagy személyek lajstromát. Megnyugtató az ilyesmiket olvasni: "Megjelent a Magyar Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium támogatásával"... De az se tragédia, ha közben ez a formula ekként módosult: "Megjelent a Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával". (A tárcáról levált oktatás mit sem szegényítette a jelzett támogatást...) Az meg külön öröm, ha a fentebb felsoroltak mellett a könyvben ezt is olvashatjuk: "...és a Román Mûvelõdési Minisztérium támogatásával".
Örök rejtély számomra, hogy e bejegyzett támogatásokat végül is kicsoda járja ki: szerzõ avagy kiadó, bár a pályázatokra vonatkozóan egészen szigorú és bonyolult feltételrendszert hirdetnek meg és alkalmaznak az illetékesek. Tény és való: boldog lehet az a szerzõ (vagy annak kiadója?!), aki egy ilyen bejegyzésre szert tehet, mert a tapasztalat szerint ez oly márvû anyagi támogatást jelent, ami legrosszabb esetben is nullaszaldóssá tehet bármilyen szellemi vállalkozást. Magyarán: ha fogy a könyv, ha nem, senki nem fizet rá . Még a támogató sem, hiszen a költségvetésileg jóváhagyott keretet rendszerint illik elkölteni.
Hetek óta készülök méltóképpen szót ejteni két antológiáról. Az egyik a Találkozások címû, és a gyergyószentmiklósi Salamon Ernõ Irodalmi Kör szerzõinek közös jelentkezése a csíkszeredai Státus kiadó jóvoltából, a másik az Átmentett igék, a nagykárolyi alkotók antológiája, amelyet a helybeli Kaffka Margit Mûvelõdési Társaság jelentetett meg az Orosházai Helios Kiadónál.
Mindkét antológia terjedelmileg nagyjából egyforma, minõségileg sem esnek túl messze egymástól. Hiszen legfontosabb és legnagyobb értékük: a töretlen közösségi jelentkezés egy olyan korban, amikor az egyéni (személyes, önös) érdekek túlontúl elõtérbe nyomultak. Kissé anakronisztikus vállalkozások, ama világhírhedtségre szert tett búsképû lovag gesztusára emlékeztetõ bravúrok az egyszemélyes pecsenyesütögetések évadján. Természetesen a fentebb idézett, örömteli bejegyzéseket hiába kerestem e két kötetben. Találtam ugyan az egyikben ilyesmit, hogy "az antológia a Hargita Megyei Tanács támogatásával jelenik meg", a másikban meg, hogy "a könyv megjelenését támogatta: Orosháza és Mátészalka testvérvárosok önkormányzata, Reflektor Kulturális Alapítvány Orosháza, Helios Alapítvány - Orosháza, Wallingdorfi Magyar Irodalmi Kör", de mindez arra enged következtetni, hogy az antológiák mögött álló mûvelõdési képzõdmények, jelenségek nem igazán szívügyei a kultúrával hivatalosan foglalkozó állami szerveknek - se határon innen, se határon túl. Pedig a valóság egyre jobban a felszínre hozza, hogy ilyen és ehhez hasonló antológiák nélkül az irodalmi-mûvészeti utánpótlás egyre esetlegesebbé, bemérhetetlenebbé válik, a támogatáskijárás kérdése pedig egyszerû ügyeskedéssé, üzletté degradálódik - szerzõk, kiadók és egyéb mûvelõdési haszonélvezõk részérõl.
A Találkozások és az Átmentett igék árvaságuk révén is kedves olvasmányaim közé tartoznak. Több tucat alkotótárs, köztük számos figyelemreméltó fiatal tehetség eme közös fórumai jelzik: még nem vagyunk teljesen szanaszét, még figyelünk egymásra. A kérdés csak az: ránk figyel-e még valaki?

CSEKE GÁBOR