Boros Ernő: "HOGY A MAGYAR PUSZTULJON"

- szatmári megyeiek a földvári haláltáborban -
ISBN: 978-973-1764-81-8,
2005, 346 old. A5
"Szemtanú könyvek"

A könyv születéséről
1975-ben egy Nagykároly melletti, magyar ajkú svábok által lakott faluba, Kálmándra nősültem. Ettől kezdve apósom, néhai Rosszel István - 1999-ben bekövetkezett haláláig - feleségem családjának minden ebéddel egybekötött ünnepi összejövetele alkalmával nekem is újra és újra mesélt azokról a borzalmakról, amelyeket sok ezer magyar és több száz német sorstársával 1944 végén - 1945 elején a Brassó melletti Földváron élt át. Annak, hogy szerettei körében (általában terített asztal mellett) reflexszerűen mindig erre a témára terelte a szót, két fő oka lehetett: 1. a lelki seb, amelyet az a megpróbáltatás okozott, ami akkor érte, élete végéig nem gyógyult be, 2. ráadásul erről az örökké eleven, állandóan égető lelki sebről mások előtt fél évszázadon át hallgatnia kellett, hiszen nagy kockázatott vállalt volna, ha a történtekről családi körön kívül is beszél...
Nekünk százszor is elmesélte ugyan a vele történteket, azonban - egyszerű ember lévén -, az események hátteréről hiába faggattam, és a bennem megfogalmazódott kérdésekre a történelemkönyvekben sem találtam választ. 1997-ben tulajdonképpen ezért indultam el bejárni azokat a Szatmár megyei településeket, ahonnan 1944 novemberében román csendőrök magyar és sváb férfiakat indítottak el a földvári haláltáborba. A túlélők, ezek híján a volt foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit jegyeztem le, és persze minden más még fellelhető dokumentumot is összegyűjtöttem. Így született ez a könyv, amely a túlélők elbeszéléseinek mozaikkockákként történő egymás mellé illesztésével kísérli meg a történtek összképének a rekonstruálását.
A szerző