 |
" Amikor a diktatúra nevetségessé vált, az éhező népnek kacagni sem szabadott. A nevetés ugyan természetes emberi megnyilvánulás, mégis fegyvernek számít a zsarnoksággal szemben, ezért üldözendő. A humor utáni éhség a romániai rendszerváltás után nagy erővel tört a felszínre, és e társadalmi igényre válaszolt is az élet: szatírikus, humoros lapok, kiadványok jelentek meg, amelyeket jobbak híján többnyire újságírók és olvasók írtak, rajzoltak tele. E könyv szerzője, e sorok írója is az újságírás mentén kezdett kalákázni a Tromf című szatírikus hetilapnál, a megszünéséig, majd a Hargita Népe szilveszteri számait írta, szerkesztette. A humor az emberi szellem győzelme az ostobaságok felett. Az a fajta humor, amely most talán csak sajtótörténeti adalék, nem valami kifinomult polgári portéka - inkább nyereg alatt puhított, rágós, nyers eledel. A nép viszont nagy étvággyal fogyasztotta, amíg újdonságnak számított, amíg be nem következett a szaturáció. Hanem a humor olykor tragikusan felfalja a saját fiait, mint a forradalom. E könyvvel D. Kiss János és Bálint András elhunyt kollégáim emlékének is szeretnék adózni, akik vallották: mosolyogni, nevetni muszáj, különben arcunkra fagy a szomorúság. Ferencz Imre |