Czirják Károly: A MAROSHÉVÍZI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG TÖRTÉNETE
2003,
16 old. A5
![]() |
A Maroshévízi Római Katolikus Egyházközösség idén több évfordulót is ül. Az események sokasága és jelentősége késztetett e füzetecske megírására, kiadására. Az évfordulók sorozatát templomunk 130 éve történt felszentelése nyitja meg: 1873-ban adta áldását az új hajlékra a gyergyószentmiklósi származású Fogarassy Mihály püspök. Szintén 130 évvel ezelőtt saját, egyházi tulajdonú épületbe költözött a római katolikus felekezeti iskola.115 éve annak, hogy kijavították az 1887 május 6-i tűzvészkor megrongálódott templomtornyot, valamint helyreállították a tornyon levő keresztet, amely szintén a tűzvészben sérült meg. 70 éve, 1933-ban templomunkat teljes egészében tatarozták. 55 évvel ezelőtt szomorú dátumot jegyeztek: a frissen berendezkedett ateista hatalom 1948-ban állami tulajdonba vette, azaz gyakorlatilag megszüntette a felekezeti iskolát. 1958-ban, vagyis 45 évvel ezelőtt új orgonát ajándékoztak templomunknak a brassói apácák. 25 évvel ezelőtt szentelték fel az Urmánczy Julianna által adományozott 450 kg-os nagyharangot. Ezek az évfordulók késztettek e kis füzet összeállítására. Célja ismertté tenni templomunk és egyházközségünk történelmét. Sajnos, kevés adat áll rendelkezésünkre, hisz az 50-es években az akkori hatalom elkobozta az egyházi irattárakat. Ma az állami levéltárak tulajdonában vannak e dokumentumok, így pl. a nagyváradi levéltár őrzi az 1875-1899 közötti iratokat, de dokumentumok vannak Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron, illetve a budapesti Széchenyi könyvtárban. |