Az utóbbi időben az Erdélyi Római Katolikus Státus intézményét támadták ismételten politikai hangvételű történelminek mondott publikációk, cikkek, és az ellenséges hangulatkeltés népszerűsítése érdekében parlamenti interpellációk és televíziós közvetítések is. A megjelent információk a széles közönséget félretájékoztatták, és téves interpretációkkal olyan mérvű manipulációt idéztek elő, amely a törvénytelenül eltulajdonított egyházi ingatlanok folyamatban lévő visszaszolgáltatása idején hátrányos, sőt mi több, ellenséges miliőt teremtett a katolikus egyház de különösképpen a Gyulafehérvári Főegyházmegye sajátos intézménye, a hagyományosan klerikusokból és laikusokból álló Erdélyi Római Katolikus Státus számára.
Kötetünk nagy érdeklődésre tarthat számot, szakmai értékén túl, azért is, mert egyfelől a katolikus egyháznak egy olyan egyedi a reformáció korabeli Erdély történelmi sajátosságai által előidézett szervezeti formáját járja körül, amely jórészt feledésbe ment ugyan, de most, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatása idején, a Státust támadó, néha felerősödő, máskor elcsendesedő média-kampányok okán, újra a figyelem központjába került. Másfelől viszont autonomikus törekvés lévén, akár új fogódzókat is kínálhat az autonómia gondolatát zászlajára tűző kortárs törekvéseknek.