 | |
Csanálos szorgalmas népe évszázadot meghaladó idő óta büszke a falujára, a fáradhatatlan munkája révén kialakított rendezett településre, amelyet a századelőn a vidék legrendezettebb, legszebb, leggazdagabb településének tartottak.
A fél évszázadot meghaladó adoma szerint a harmincas években Amerikában szerencsét próbáló honfitársunk hazatérte után az új világ szépségeiről mesélt hallgatóinak. Az egyik hallgatója, csanálosi gazda, otthon elmondta a hallottakat.
- No, látszik, hogy az (ti. az Amerikát megjárt polgár) még nem járt Csanáloson - jegyezték meg a csanálosiak.
Csanálos népe megérdemli, hogy számba vegyük a község múltját és jelenét, azzal a tudattal, hogy az egyetemes emberi világ történései minden emberi településen végigrezegnek, valamilyen módon visszatükröződnek, a legkisebb falu is cselekvő részese történelmünknek. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a történelem tényei mindig az adott kort jellemzik, viszont mindazzal, ami a falu lakosai életében, alkotásaiban időtálló, azzal a mához is szólnak.
|