Hu
Ro
En
Cart


Boros Ernő: "VOLT MINEKÜNK JÓ ÉLETÜNK, VAN MOST NEKÜNK JAJ" I.- II. kötet

-1945-1949: a szatmári svábok deportálástörténete-
ISBN: 973-8311-64-0, 973-8311-65-9, 973-8311-66-7
2005, 356+316

Kifogyott.

A szatmári svábok kálváriája, az a történelmi esemény, amelyről a jelen könyvben olvasható dokumentumriport-sorozat szól, a XX. század közepén, 1945 eleje és 1949 vége között játszódott le. De rövid történelmi visszatekintőre is szükség van ahhoz, hogy az olvasó megértse, miért hurcoltak el Szatmárból kényszermunkára a Szovjetunióba a második világháború végén kb. 5000 ártatlan embert, elsősorban 16-35 év közötti nőket és 16-45 éves békés civil férfiakat.
Ez a könyv elsősorban annak az eseménysorozatnak a 42 településen külön külön történtekre lebontott krónikája, ahogyan és amilyen körülmények között a szatmári svábokat (valamint különböző okokból velük együtt elhurcolt más etnikumú, illetve nemzetiségű sorstársaikat) 1945 januárjában összegyűjtötték, marhavagonokban Ukrajnába vagy a Szovjetunió más részeibe szállították, ahol aztán rendkívül mostoha körülmények között, az esetek többségében évekig dolgoztatták. Több mint ötezer ártatlanul elhurcolt ember pokoljárásának a részletes leírása. Úgy született, hogy 1997 és 2002 között alulírott sorra végigjártam az érintett romániai Szatmár megyei, illetve magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falvakat, és több száz volt deportált vallomását, visszaemlékezését lejegyeztem, illetve magnószalagra rögzítettem. Kb. fél évszázaddal az események után az egyes településeken nem minden kérdésemre kaptam választ, azonban a különböző helyszíneken gyűjtött anyagok olyan szerencsésen egészítik ki egymást, hogy a könyv mégis igen pontos összképet tár elénk az akkor történtekről.
Mivel abból a 31 helységből, ahol a XVIII., illetve a XIX. században a történelmi Szatmár megye területére érkezett svábok letelepedtek, utódaik egy része időközben (házasság, birtokvásárlás stb. eredményeként) más településekre költözött, és 1945-ben a deportálandókat összegyűjtők ezekről, továbbá az övezetben élő nem sváb, hanem osztrák, illetve más német származásúakról sem feledkeztek meg, egyes esetekben pedig olyanokat is elvittek, akik származásuk szerint sem számítottak németnek, a könyvben nem 31, hanem 42 település lakosainak a vallomásai-visszaemlékezései olvashatók.
A kötetben egészen pontosan a következő falvak deportálás-krónikái kaptak helyet: Alsóhomoród (Hamroth, Homorodu de Jos), Barlafalu (Burlescht, Borleşti), Batarcs (Batartsch, Batarci), Bere (Berea), Csanálos (Schinal, Urziceni), Csomaköz (Schamagosch, Ciumeşti), Erdőd (Erdeed, Ardud), Érendréd (Andrid), Érmindszent (Ady Endre), Érszentkirály (Eriu Sîncrai), Gánáspuszta (Ganaş), Gilvács (Gilwatsch, Ghilvaci), Hadad (Kriegsdorf, Hodod), Halmi (Halmeu), Józsefháza (Josefhausen, Iojib), Kaplony (Kaplau, Căpleni), Kálmánd (Kalmandi, Cămin), Királydaróc (Darotz, Craidorolţ), Kisdengeleg (Beschened, Dindeştiu Mic), Krasznabéltek (Bildegg, Beltiug), Krasznasándorfalu (Schandra, Şandra), Krasznaterebes (Terebesch, Terebeşti), Mezőfény (Fienen, Foieni), Mezőpetri (Petrifeld, Petreşti), Mezőterem (Terem, Tiriam), Mérk (Merk), Nagykároly (Grosskarol, Carei), Nagymadarász (Madaras, Mădăras), Nagymajtény (Grossmaitinge, Moftinu Mare), Nagyszokond (Sucunden, Socond), Nagytarna (Tarna Mare), Nántű (Nanten, Hurez), Piskolt (Pişcolt), Szakasz (Sagas, Răteşti), Szaniszló (Stanislau, Sanislău), Szatmárnémeti (Satu Mare), Szelestyehuta (Glashütte, Poiana Codrului), Színfalu (Scheindorf, Sîi), Tasnád (Trestenburg, Tăşnad), Tasnádszántó (Santen, Santău), Túrterebes (Turterbesch, Turulung), Vállaj (Wahlei).